Improvizált ritmushangszerek

Asztal, szék, szekrény felületén dörzsöléssel, ütéssel, pattintással lehet ritmusokat játszani. A felfordított mosdótál is alkalmas e célra, de edények zörgetésével is lehet hangot kiadni. A kanna szájának és fémfelületének ütögetésével két eltérő dobszerű hangot lehet kelteni, ez cigányok kedvelt hangszere énekeik, táncaik kíséretére. A felfordított fateknőt – hamuval behintett hátát bot végével dörzsölve – különösen a teknővájó cigányok használják zenéjükben. A kanalazással való ritmuskíséret szintén elsősorban cigányokra jellemző, két egymásnak háttal fordított, nyelüknél marokra fogott kanállal sokféle módon lehet ritmusokat kijátszani.

Jelzőeszközök

Deszkadob: két ponton zsineggel faágra akasztott deszkadarab, amit kis fakalapáccsal ütnek. Madarak elriasztására, jeladásra, egyszerű üzenetek közvetítésére használták.

Kalapácsos kereplő A deszkadobhoz hasonló elven működő hangszerszám. Közepénél nyélre erősített arasznyi hosszú deszkadarab, amire szabadon ide-oda kalimpáló fakalapácsok vannak felszerelve. Előre-hátra lendítve lehet vele hangot kiadni.

Bordás kereplők (kerepélő, kerepelő, kereplyő, kereplye,[1] kerepü, kerep, kelep) Nyélre szerelt, fogaskerékszerűen bordázott vagy bütykös fahenger egy körülötte elforgatható, egy vagy több rugalmas fanyelvvel ellátott keretre illeszkedik. A nyelv a fahenger forgásakor a fogazaton folyamatosan az egyik fogról a másikra csapódik. A nagyobb, szekrényes kereplő fanyelvei kalapácsszerűek, egy hangszekrény lapjára csapódnak.

Pásztor jelzőeszközök

Ostor:

Csengő: csengettyű Rézötvözetből öntött kis harangszerű hangkeltő eszköz, főleg lóra kötik. A pergő gömb alakú, alsó felén vékony hasítékkal. Kis vasmag mozog benne szabadon, az szólaltatja meg. A pergőt csikó, bárány, borjú, terelőkutya nyakára kötik.

Kolomp, pergő: harang, gulyaharang, pergő, külü
Mérettől, vidéktől függően sokféle elnevezése van. Feladata, hogy a pásztornak jelezze az állatok helyét, de vezérkolomp szavához igazodnak maguk az állatok is. A kolomposmester vaslemezből készíti hajlítással, szegecseléssel, forrasztással, majd oldalának finom kalapálásával, behorpasztásával hangolja be. A kolomp nyelve a fül egyik szárának belső meghosszabbításához csatlakozik. A kolomp fontos tartozéka a szíj, amivel az állat nyakára kötik, ezt gyakran sallanggal díszítik, míves csattal látják el. A pásztor úgy állítja össze a kolompkészséget, hogy a kolompok egymással harmóniában szóljanak.

Láncosbot: csörgős bot Hajdani pásztoreszközből lett ritmushangszer. Pásztorbot, melynek oldalán láncdarabok, fémkarikák, esetleg pergők, csengők fityegnek.

Gyermekjátékok

Kóróhegedű:

Doromb: dorombér, dorong, dongó Egyszerre tekinthető idiofon és aerofon hangszernek. A hangot egy fémkeretre szerelt megpendített ruganyos acélnyelv adja ki, ugyanakkor a hangok előállításában fontos szerepe van a szájüregnek és a levegő fúvásának. Egy burdonszerű alaphangot és az arra épülő természetes felhangsort lehet rajta kijátszani.

Szükséghangszer

Facimbalom: szalmahegedű, szalmamuzsika Olyan xilofon, melynek hangzó rúdjai a cimbalom húrkiosztásának megfelelően vannak elrendezve. A spárgákra fűzött rudak a kisebb csillapítás érdekében szalmakötegen fekszenek. Bunkós végű faverőkkel ütik meg.

Egyéb idiofonok

Vőfélybotok, Sarkantyú: A sarkantyú pengése bizonyos táncokban a ritmusát emeli ki.

Membrafonok - a hangforrás kifeszített, rezgő hártya.

Dobok:

A legősibb hangkeltő eszközök közé tartoznak. Természeti népeknél mágikus szerepet töltöttek be ezek a varázserővel felruházott hangszereket. A sámánizmus a magyar nép körében is ismert volt. A hangszert szita testéből készítették, ezért gyakran csak szitának vagy rostának nevezték. A szitából készített dobra birkabőrt feszítettek, és mindenféle karikákat, csörgöket szereltek rá. A regősök is kísérhették éneküket csörgőkkel felszerelt dobbal. A csángók újévi hejgetésükben egyfenekü dobot vertek. A nagydobot az újabb keletű rezesbandákból ismeri a falu.

PAP JÁNOS: Az ördög hangszerei - Dobtan

Köcsögduda:

dörzsöléssel megszólaltatott membranofon hangszer. A köcsögdudát Európában mint gyermekjátékszert ismerik. Az egész orszában elterjedt szerszámot a hangja miatt höppögönek, köcsög formája miatt köpünek is nevezték. A köcsögduda elkészítése nem igényel különösebb szakértelmet. Félbevágott disznóhólyagot vízbe áztattak. A megpuhult hólyagot egy 30-40 centiméteres egyenes nádvesszőhöz kötöznek, úgy, hogy a hólyagot kifordítva a nád függőlegesen álljon. A köcsög szájára feszített hólyagot a peremnél körbe kötözték, vigyázva arra, hogy a kifelé álló náddarab közepére kerüljön. Néhány óra elteltével a hólyag megszáradt, és teljesen kifeszült a köcsög szájára. A nádszállat megnedvesített ujjal vagy gyantaporos filcdarabkával addig dörzsölték, a míg a hangszer mély, brummogó hangot adott. A játékos a nádat legtöbbször csak a membrán felé, e sűrűbb - gyorsabb - tempóknál mindkét irányba dörzsölte. rezgéseket továbbító nádvessző helyett használhattak hengers fapálcát vagy akár kukoricaszárat is. Állva a kar alá szorítva vagy térd között játszottak rajta. Rendszerint citera vagy valamilyen fúvós hangszer mellett szólaltatták meg. Brummogó hangja miatt bőgőzésre is használták. Az Alföldön ezért köcsögbőgőnek is nevezték

Bika:

A bika hangja hasonlít a köcsögdudáéra, de valamivel mélyebb. Egy változatát burogó néven ismerünk. A bika teste rendszerint favödörből vagy fahordóból, ritkábban bádogvödörből készült. A vödör nyílására marhabört feszítettek. ( A bőrt előbb szőrtelenítették és kikészítették.) A feszes bőr közepébe nyílást vágtak, és egy nyaláb lószőrt fűztek át rajta. Megközelítőleg anyit, mint amennyi a bőgővonóhoz kell. A szőrnyalább testen belül eső részére egy hurkot kötöttek. A hurokba ujjnyi fadarabot dugtak, és az egész nyalábbal együtt belülről a membránhoz szorították. Néhány öltéssel a bőrfelülethez varrták a fadarabkát, hogy játék közben megakadályozza a szőr kiszakadását. A játékos a hangszert lábai közé a földre helyezte, és benedvesített kezét felváltva, alulról felfelé végighúzta a lószőrön. A szőrfelület a nedvesség hatására tapadóssá vált. A surlódás következtében keletkező rezgéseket a nyaláb közvetítette a membránnak. A bikát csak a moldvai csángók használták a dunántúli regüléshez hasonló "hejgetés"-ükhöz.

Mirlitronok: nádduda, nádi duda
Mindkét végén nyitott, száraz nádcső egyik oldalán egy darabon eltávolítják a nádfal szilárd részét, vigyázva, hogy az alatta levő vékony hártya megmaradjon. A cső végébe dúdolva a hártya rezgésbe jön, színezi, torzítja a hangot.

Tökmirliton
Tölcsérformájúra vágott, kitisztított lopótök. Elvékonyodó vége felé oldalnyílás van, a hangszert oldalirányban tartva ebbe dúdolnak bele, a cső végére kötött disznóhólyagból készült membrán zizegteti meg a hangot. Elsősorban gyerekjáték.

Aerofon hangszerek - a hangforrás a rezgő levegő.

Szabad aerofonok

bugattyú, levél és kéregsípok

Ajaksípok

pánsíp, peremfurulyák (tilinkó, szélfurulya), perembevágásos furulyák, harántfuvola,

fűzfasíp, 6 lyukú furulyák, ikerfurulya, hosszú furulya,

cserépsípok, okarina

Nyelvsípok - egyszerű, szimpla:

tollszár, nádsíp,

duda,

klarinét,

tárogató

harmonika

Nyelvsípok - kettős, dupla:

rozsszár, töklevél,

regős síp, töröksíp

Trombitafélék:

kanászkürtök, háncs- és fakürt,

jelzőtrombiták, egyéb rézfúvók

Chordofon hangszerek - a hangforrás rezgő húr.

Pengetős:

citera

tambura

koboz

hárfa

Vonós:

hegedű

brácsa

cselló, kis- és nagybőgő

trombitahegedű

tekerő

Ütőhangszerek:

cimbalom

gardon

Hangszeregyüttesek

I. Alkalmi csoportosulások (melyeknek nincs hagyomány által megszabott hangszerösszetételük és létszámuk), pl. citera-együttesek.

II. Állandó együttesek, melyeknek hosszabb hagyományban és nagyobb területen kialakult egységes karakterük van: meghatározott létszám, meghatározott hangszerek, valamint sajátos együttes játékstílus. Tagjai félhivatásos vagy hivatásos zenészek.

1. Hagyományos, de ma már nem jellemző társulások: hegedű-duda, klarinét-tekerő, klarinét-dob.

2. Egynemű hangszerekből álló együttesek: pl. az országszerte elterjedt vonós együttesek (hegedű-kontra-bőgő), az ország déli részén és a Duna mentén hallható tamburazenekarok, rezesbandák).

3. Vegyes összeállítású együttesek (vonós-cimbalmos, vonós-pengetős, vonós-cimbalmos-fúvós kombinációk).

A közreműködő zenészek szerint két jellegzetes együttes-típust különböztetünk meg:

a. Cigányzenész együttesek. Hagyományosan hivatásos muzsikusokból állnak, akik mindig a megrendelők által kívánt zenét játsszák. A megrendelők lehetnek különféle etnikai vagy társadalmi osztályokhoz tartozó csoportok, akik a legkülönfélébb stílusbeli és repertoárbeli elvárásokkal léphetnek fel. A zenekar összetétele a helyi igényeknek megfelelően alakul: hegedű - gardon, hegedű - cimbalom, hegedű - kontra, háromtagú vonószenekar (prím, kontra, bőgő). Az országszerte legtipikusabb felállás (ún. magyar zenekar): vonószenekar, mely gyakran kiegészül cimbalommal, esetenként klarinéttal és csellóval is. Jellemző törekvésük a mindenkori piaci helyzethez (=divathoz) való gyors alkalmazkodás.

b. Parasztbandák (vagy magyar bandák). E rézfúvós ill. vonós-cimbalmos zenét játszó műkedvelő jellegű együttesek lényegében a cigány együtteseket utánozzák. Mivel nem hivatásos művelői a zenének, ezért a divatot kevésbé tudják követni, emiatt tehát hagyományosabban, "parasztosabban" játszanak azoknál.

vissza a tartalomhoz